VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára

Fesztivált nyitottak a vasutas fúvósok Békéscsabán

 Egy felejthetetlen este a fúvószene varázsában!

A vasutas fúvószenekar nyitotta meg a város egyik legnagyobb kulturális ünnepét, a Békéscsabai Tavaszi Fesztivál programsorozatát 2016. március 7-én este.

Itt található a Facebook galériánk!
 

A 75 tagú békéscsabai Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar (KVKF) hangversenye nyitotta meg a Tavaszi Fesztivált Békéscsabán. Zsúfolt ház, közel 650 néző előtt – a nagy érdeklődés miatt, egy előző nap egy nyilvános főpróbát is beiktatva – a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központ (CSaKK) Agóra hangversenytermében este hat órakor köszöntötte a közönséget Herczeg Tamás fesztiváligazgató, a CSaKK igazgató-helyettese, majd Szarvas Péter, a megyei jogú város polgármestere üdvözölte a közönséget és nyitotta meg az április 4-ig tartó, ötvennél is több rangos kulturális programot felvonultató fesztivált. 

 Králik-Lenhart Krisztina műsorvezető meleg szavakkal köszöntötte a zenekar nevében a fesztiválnyitó koncert meghívott helyi – és budapesti díszvendégeit, valamint a Németországból érkezett zenész kollégákat. Üdvözölte a MÁV Zrt. és a MÁV-Start Zrt. képviselőit a VOKE Művelődési Házak megjelent vezetőit és a közönséget, a zenekar fuvolistái között ülő és zenélő Mohácsiné Szeverényi Ágnest, a békéscsabai Vasutas Művelődési Ház és Könyvtár új intézményvezetőjét,  majd felkonferálta – a 2015 szeptembere óta a vasutas fúvósokat dirigáló Döge Csaba harsonatanár, karmester  vezényelte együttes – első műsorszámát: Henk van Lijnschooten, Viva la Musica című művét. A hagyományoknak megfelelően, ebben az évben is kortárs zeneszerző művével kedveskedtek a vasutas fúvósok közönségüknek: Hidas Frigyes Vjenne című darabja egy holland város tragédiákban is bővelkedő történetét mutatta be. A koncert első részét egy igazi magyar hangzású mű zárta: A. Bösendorfer: Kis magyar rapszódiája kapott nagy tapsot a lelkes és zeneszerető közönségtől. 

A rövidke szünet után már igazi örömzenét hallhatott a nagyérdemű: előbb Jacob de Haan: Concerto D'amore műve hangzott el, majd a zenekari hagyományoknak megfelelően a helyi Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola végzős hallgatója búcsúzott el az együttestől. A főiskolai felvételire készülő és trombitatanári álmokat szövögető Juhász Gergő Frank Sinatra örökzöld slágerét – My way, az én utam) – játszotta el a vasutas fúvósok kíséretében. A hagyományoknak megfelelően,  az idén is kiosztotta a zenekar az év zenekari tagja címet: Szűcs Csaba karmestert, zenetanárt, harsonaművészt köszöntötték, aki a 2015. év zenekari tagja és örökös karmestereként átvehette a megtisztelő címmel járó oklevelet és vándorserleget is.  Kedves és megható színfoltja volt a koncertnek, hogy az oklevelet a zenekar korelnöke, Resetár András adta át – a karmesteri pálcát egykori tanítványának továbbadó – Szűcs Csabának. A zenekarban együtt játszó Resetár családot – nagyapát (András), fiát (Attila) és unokáját(Dávid) az augusztusi ZENIT Fesztiválon Generációs Örökség Díjjal tüntették ki Békéscsabán.

És jött az est fénypontja: a záró számok, a hatásos és elegáns meglepetés és a mindig kedves és közönségcsábító ráadások! Először az ABBA együttes Thank you for the music (köszönet a zenének) című világslágerét  varázsolták elő a kiváló vasutas zenészek, majd E. Morricone: Moment for Morricone (Morricone pillanatai) című művét adták elő.  Az est műsorvezetője a tisztelt zeneszerető közönséget és e sorok olvasóit is felkérte: adójuk 1%-val is segítsék az „Alapítvány a Körösparti Junior Fúvósok Javára” elnevezésű közhasznú alapítványt, amelynek adószáma:18 371 206 – 1 – 04, és az OTP Bank Nyrt.- nél vezetett Zenekari Alapítvány Bankszámlájára -11 733 003-20 090 560 – is várják a muzsikusok a pénzbeli segítséget. A Nemzetközi Nőnap és minden hölgyvendég tiszteletére –  Döge Csaba karmester iskoláskori  emlékeit felidézendő – a koncerten is jelen lévő Sutyinszki János fúvószenekarra hangszerelte Felice Giardini: Éljen minden bájos szép nő, című kórusművét. A fúvószenekar ezen zenemű próbáitól távol tartott hölgytagjai ámulattal figyelték zeneszerszámaikat ölükben pihentetve – a közönség ámulata közepette – a fiúk nagyszerű muzsikáját és kiváló énektudását. Králik – Lenhart Krisztina műsorvezetőt – és így jelképesen minden hölgyet – gyönyörű virágcsokorral köszöntötte a karmester  Döge Csaba, majd első ráadásként a Latin Celebration vérforraló egyvelege késztette vastapsra a hallgatóságot A szűnni nem akaró tapsvihart még fokozni tudta a „Szamosmenti induló” és a zenekari tagokkal „elkövetett” közös éneklés. A vasutas zenekar  – és kiváló, a zenekarral nagyközönség előtt most debütáló karmestere Döge Csaba – felszabadult örömmel, zeneeszközeiket – még az üstdobokat is – magasra emelve búcsúzott el, az őket felállva ünneplő közönségtől.

Szentes Bíró Ferenc

  Szeged

  DSCF6469DSCF6490DSCF6512

Szöveg és fotók: Szentes Bíró Ferenc

Elérhetőség

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára
 
 Békéscsaba
 Andrássy út 79-81.
 5600 HUNGARY
 
vasutas@bcsvmh.hu
igazgato@bcsvmh.hu
 
   Tel./Fax :
 +36 (66) 322-240
 Mobiltelefon:
 +36 (30) 616-1231
Vasúti:
(06) 33-49

Nyitvatartás

Művelődési ház
hétköznapokon: 700 - 2000
hétvégén: igény szerint

Könyvtár
hétköznapokon: 900 - 1600

Támogatóink

voke2

 emet logo fekvo szines rgb png

  ThalesLogoJPEG

 L KOFRAGE jo AVV Vgleges 2013 j

Copyright © 2013. All Rights Reserved.