Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar

Békéscsaba

A zenekar története

A Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar fennállása immár 65 éves múltra tekint vissza. Az együttes meghatározó kulturális és közösségi értéke Békéscsabának, s meghatározó színvonalú amatőr együttese Békés Megyének, illetve országosan is elismert koncert fúvószenekar.

A zenekar története és eredményei

A Vasutas Fúvószenekar Békéscsaba zenei életének mindig fontos tényezője volt. Megszállottság, szakmai alázat és a lehetőségek szüntelen keresése, talán ez a három fő szempont volt ébren tartója A Vasutas Fúvószenekar 1948. július 25-én jött létre a második világháború után a MÁV Zene- és Dalegylet újjászervezésével.

Az énekegyüttes és a zenekar rendszeres vendége volt a városi, de az országos rendezvényeknek is. Kiemelkedő közösségi élet teremtődött köréjük. 1952-től a Vasutas klubban, népszerűbb nevén a Kolibriban tartották összejöveteleiket, melyek nagyon látogatottak voltak a város akkori fiatalságának körében.  Az évtized fordulója fontos állomás volt az együttes életében. 1969-ben ugyanis megszüntették a helyőrségi és a postás zenekarokat. A Vasutast 1970-ben a Városi Tanács kezdeményezésére átszervezték, feltöltötték. Ezután már nem volt feltétel, hogy csak vasutas lehet tagja a zenekarnak.

Egy-egy karnagy egy-egy korszak a zenekar életében. 1970-ig Lendvai Ferenc, Bacsó Lajos és Tóth Pál állt a pulpituson. Ötvös Nándor karnagy 1970-től 1993-ig újszerű szemléletet vitt a zenekarba lazább műsorpolitikát meghonosítva. A hagyományos indulózenén kívül sokféle nemzeti táncot, polkát, keringőt, de magyar népdal-feldolgozást is játszottak, továbbá opera- és operett egyvelegeket. Műsorpolitikájukat 1993-tól Kepenyes Pál karnagy tette lendületessé, új repertoárral a megszokottól eltérővé. 1997-től Bíró Tamás zeneiskolai tanár lett a zenekar vezetője. 2000-től 2004-ig Géczi Gusztáv egykori katonazenész és  trombitatanár  vezetése alatt a zenekar a történelmi  magyar indulók elismert előadója lett.

1976 óta a zenekar próbáinak a Vasutas Művelődési Ház ad otthont. Az időközben 1988-ban megalakult mazsorett csoporttal kiegészülve a zenekar több fellépéshez jutott, a szereplések száma is nőtt.

2004 szintén nagyon jelentős időpont a zenekar életében: a Vasutas Fúvószenekar és a Körösparti Junior Fúvószenekar egyesült és ezen túl Körösparti Vasutas Fúvószenekarként működött tovább a Vasutas Művelődési Ház fenntartásában, Békéscsaba Város Önkormányzatának, és a Bartók Béla Zeneiskola támogatásával. Az együttes élére Szűcs Csaba harsonaművész, zenetanár; Békés megyei Príma-díjas karmester került.

Az együttes eredményeinek sorában – a számos belföldi és külföldi versenysiker mellett - komoly elismerés a „Békéscsaba kultúrájáért” kitüntetés, melyet a város 2002-ben adományozott az együttesnek.

További díjak:

  • 1981-ben V. Országos Fúvós Zenekari Minősítő hangversenyen Arany Lant fokozatot kaptak,
  • 2003-ban a békéscsabai Nemzetközi Fúvószenekari Találkozón, a ZENIT-en Fúvószene kategóriában II. helyezettek lettek, valamint Különdíjjal gazdagodtak,
  • 2004-ben szintén a békéscsabai ZENIT-en a Legkiforrottabb Produkció díját, illetve a Csabai Szlovákok Különdíját hozhatták el,
  • 2005-ben a Trencsénben megrendezésre került nemzetközi Karol Padivy Emlékversenyen Ezüst diplomát vehettek át, a békéscsabai ZENIT-en Különdíjjal jutalmazták,
  • 2006-ban a ZENIT-en „Kortárs magyar zenei repertoár”díjban részesültek, a karmester pedig Kiváló karmester díjat vehetett át.  2006 őszén a zenekar karmesterét, Szűcs Csabát az oktatás és köznevelés területén kifejtett munkája elismeréseként a Vállalkozók Országos Szövetsége Békés Megyei Szervezete Príma díjjal tüntetette ki.
  • 2007-es esztendő bővelkedett eredményekben: februárban minősítő hang-versenyen Koncert- fúvós kategóriában „C” nehézségi fokon Kiemelt arany minősítést szereztek, innentől kezdve 5 évig a nevüket Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar –ként használhatják. A békéscsabai ZENIT-en Kiemelt Nívódíjat kaptak. A szlovákiai Karol Pádivy Emlékversenyen „Arany fokozat – dicsérettel” minősítéssel, a legjobb szólistának járó Különdíjjal, valamint Szűcs Csaba karmestert Karmesteri Különdíjjal ismerték el.
  • A 2008-as esztendőben szintén Kiemelt Nívódíjat valamint a „Kortárs magyar zenei repertoár” kategóriában különdíjat vehettek át.
  • 2009-ben a békéscsabai ZENIT-en „Kortárs magyar zenei repertoár” kategóriában különdíjat, valamint „A legjobb műsorválasztás” különdíját vehették át.
  • 2010 évben a 11 nemzet részvételével megrendezett pécsi Magyar Fúvószenei Nagydíj versenyen koncertinduló kategóriában Ezüstdiplomát, és eredeti fúvószene kategóriában szintén Ezüstdiplomát ítélt a zenekarnak a nemzetközi zsűri.

A békéscsabai ZENIT-en kiemelkedő eredményt nyújtottak, hiszen minden kategóriában első díjat vehettek át: Kortárs magyar zenei repertoár díját, Felnőtt zenekari nívódíját, A legjobb zenekari hangzás díját, A legjobb műsorválasztás  különdíját, Békéscsaba Város különdíját, valamint a karmester a  Kiváló karmesteri díjat. 

2010. október 23-án, helyi és nemzetközi tevékenységéért "Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének Elismerése" kitüntetésben részesült.

Támogatóink

voke2

 emet logo fekvo szines rgb png

  ThalesLogoJPEG

 L KOFRAGE jo AVV Vgleges 2013 j